Karácsonyi kívánságok



Azt kívánom mindenkinek ezen a csodálatos napon, hogy ne csak másokat szeressen, hanem önmagát is. Engedje, hogy a szeretet fénye felébredjen a szívében, hiszen így fog megállíthatatlanul terjedni mindenki felé. Békét, harmóniát, megértést és elfogadást kívánok, hiszen ha hited van, semmi baj nem érhet. Tudjuk, hogy minden úgy történik velünk, ahogyan kell, és ne feledjük, hogy mi választottuk ezt az életet. Ezáltal jogunkban áll bármelyik pillanatban változtatni rajta. 

Bár én szinte minden nap megteszem ezt, szóljon ez a nap a háláról. Ha van kedvetek, Ti is írjátok le, miért vagytok hálásak. 
Elsőként magamnak vagyok hálás azért, amiért megtanultam maradéktalanul elfogadni a sorsomat. Onnan tudja ezt az ember, ha nincsenek már benne kérdések. Tudom, hogy ott vagyok, ahol lennem kell, és ahol lenni akarok. 
Hálás vagyok, amiért sikerült türelmet, alázatot, elengedést, megbocsátást és elfogadást tanulnom, és amiért képes vagyok feltétel nélkül szeretni. 
Hálás vagyok az elmúlt évért, minden szélsőségével együtt, hiszen eddigi életem szinte legrosszabb és legszebb pillanatait éltem meg. De enélkül nem tudnám, hol van az egyensúly. 
Hálás vagyok a családomért, a barátaimért, és minden kedves szóért, amit azoktól az emberektől kapok, akikkel rövidebb-hosszabb időre az útunk közösen halad. 
Hálás vagyok azoknak az embereknek, akik elfordultak, akik megtagadtak, mert megtanultam általuk jobban becsülni magam, és azt a szeretetet, amit másoktól kapok. 
Teljesen világossá vált számomra, kinek van helye az életemben, és kinek nincs semmi keresnivalója. Ki az, akit a szeretet vezérel, ki az, akit az egója. Megtanultam minden körülmények között kimondani az igazamat, senki irányába nincs bennem megfelelni vágyás. Ezzel együtt megéreztem, hogy ez a lelki béke titka. Ez vagyok ÉN, itt, ebben a létidőben. 
Köszönöm mindenkinek azt a rengeteg szeretetet, amivel megajándékoztok engem. Hálás vagyok még ezernyi ki nem mondott dologért, ami elvezetett engem a boldogsághoz. 
A megoldandó feladatok ellenére nagyon jól érzem magam, eddigi életem egyik legsikeresebb, legboldogabb évét hagyom magam mögött, melyben a legtöbbet fejlődtem. 
Kívánok egy megértésekkel és szeretettel teli, békés, boldog karácsonyt Mindenkinek!  Viki






Megjegyzések