Azt gondolom, minden ember életének vannak olyan szakaszai, amikor áldozatszerepbe bújik. Amikor jól esik sajnálni magát, és begyűjteni szerettei támogatását. Ezzel semmi gond nincsen, ha az ember idővel felismeri és tudatosan kiszáll belőle. Azonban vannak, akik a szenvedés és áldozathozatal mesterei. Ők folyton boldogtalanok, és sosem vállalják a felelősséget az életükért. Mindig jóváhagyást keresnek és másokon segítve szétszórják az energiáikat. Folyamatosan küzdenek a szeretetért, az elismerésért, és ha nem kapják meg, akkor másokat hibáztatnak érte.
Aki állandó mártírszerepben tetszeleg, képtelen a boldogságra, a szenvedés a lételeme. Sokszor hisztizik, és nem tud tenni a saját jólétéért. Mindig mások kedvében akar járni, visszaigazolást vár, teljesen feladja önmagát. Úgy érzi, hogy ezzel az áldozathozással jót tesz a gyermekének, a partnerének, vagy akár a szüleinek. Azonban pont az ellenkezője igaz, hiszen rátelepszik azokra, akiket szeret, folytonos aggódásával megfojtja őket. Rendkívül nehéz szembesíteni az igazsággal, mert rögtön védekezni kezd. Sokszor sírással, hisztivel zsarolja a környezetét. Még arra is képes, hogy különféle testi tüneteket teremtsen magának, hogy jobban sajnálja őt a környezete és kierőszakoljon egy kis szeretetet, törődést. Borzasztó megkeseredett, dühös és haragos lesz, ha elhagyják vagy visszautasítják azok, akik miatt feláldozta magát.
Azonban ez egy hamis önfeláldozás. A mártírok rendkívül önző emberek. Mindent azért tesznek, hogy figyelmet, törődést kapjanak. Teljesen elszívják a környezetük energiáját. Valójában van bennük egy mélyről jövő bűntudat, ami miatt azt érzik, hogy nem érdemlik meg a boldogságot.
Lehet, hogy te is boldogtalanságra ítélted magad, hiszen oly sok régi életedben voltál már áldozat. Olyan sokszor nyomtak el, és te hagytad magad. Kialakult benned a méltatlanság érzése. És ezt azóta cipeled magaddal. Hiába cseréltél azóta testet, a lelkedben kódolva van mindez. Megvonod magadtól a jót, önbüntető programjaid eluralkodtak rajtad. Eddig tudomást sem vettél minderről. Lehet, hogy pont azért választottál olyan szülőket, majd később olyan társakat, akik uralkodtak rajtad, és erősítették benned ezt a szerepet. Kilépni csak úgy tudsz belőle, ha felismered a létezését. Meg kell értened, hogy azért függsz emberektől, mert felvetted a mártír szerepét.
Valójában egy áldozatszerepben tetszelgő ember mellett nagyon nehéz az élet. Folyton szemrehányásokat tesz, bűntudatot akar ébreszteni a másikban. Óriási manipulátor, bár ezt sosem ismerné be.
A valóság az, hogy rendkívüli módon alulértékeli a képességeit, és nem tartja magát méltónak a boldogságra, a szeretetre. Egyfajta önigazolásként hánytorgatja fel állandóan, hogy őt nem szereti senki. Folyton mások életét akarja megmenteni, mindig másokkal van elfoglalva.
Azt gondolom, mindannyiunk családjában megtaláljuk ezt a típust, és biztos vagyok abban, hogy bennünk is él egy mártír. Bár nem mindegy, mennyire tudott eluralkodni rajtunk az évek folyamán.
Ha most végre hajlandó vagy őszinte lenni magaddal, felismeri a saját mártírszerepedet, akkor képes vagy megszabadulni tőle. Meg kell értened, mi van a lelkedben, mit akarsz kompenzálni a környezetedtől kizsarolt szeretettel.
Vajon képes vagy végre felismerni, hogy mindez arról szól, hogy a saját értékességedet bizonyítsd? Hogy minden arról szól, hogy szeretetet, odafigyelést zsarolj ki a környezetedtől?
De vajon mennyire értékes az az idő, szeretet, törődés, amit nem önszántukból, hanem kötelességből adnak?
Belegondoltál abba, mennyire nehéz lehet egy mártírral együtt élni? Egy olyan emberrel, akinek soha nem jó semmi? Akinek nem lehet a kedvére tenni? Akinek a legkedvesebb elfoglaltsága az, hogy sajnálja önmagát? Aki állandóan búskomor, és szerinte kegyetlen a világ? Aki mellett állandóan meg kell gondolni, mit mondunk vagy teszünk, nehogy megbántsuk őt?
Az igazság az, hogy egy mártír mellett kegyetlenül nehéz az élet. Elvárja, hogy vele együtt keseregjünk, szomorkodjunk. Haragszik azokra az emberekre, akik sikeresek, boldogok.
Vajon meddig akarod még áldozatként élni az életed? Meddig akarsz másokat hibáztatni a saját boldogtalanságodért? Meddig várod el, hogy a környezetedben mindenki veled törődjön? Nem gondolod, hogy ez önző dolog?
El kell hinned végre, hogy méltó vagy a boldogságra. El kell hinned, hogy szeret a környezeted akkor is, ha ezt nem akarják bizonygatni a nap minden percében. El kell hinned, hogy lehetsz sikeres, és van élet a komfortzónán kívül is. El kell hinned, hogy a szeretteidet nem veszíted el attól, hogy őszinte vagy, hogy önmagad vagy. El kell hinned, hogy nem kell szerepet játszanod azért, hogy szeressenek téged.
Ha abbahagyod mások szeretetének kizsarolását, elkezded szép lassan visszanyerni önmagad szeretetét. Rendkívül hasznos lehet, ha a felesleges energiáidat kreatív tevékenységekbe teszed. Olvass, fess, vagy akár írd le az érzéseidet. Sportolj, sétálj nagyokat az erőben. Iratkozz be egy tanfolyamra, hogy érezhesd, hasznos dolgokkal töltöd az idődet. Minél több olyan tevékenységet végzel, amiben jól érzed magad, annál könnyebben kilépsz a áldozatiság szerepéből.
Ha pedig úgy érzed, van a környezetedben egy mártír, aki folyamatosan elszívja az energiádat, kérdezd meg magadtól, meddig akarod úgy élni az életedet, hogy az ő összetákolt történeteit hallgatod? Egy darabig rendben van az együttérzés, de ez nem egyenlő a sajnálattal. Ezzel csak táplálni fogod az áldozatszerepét. Gondolom már rájöttél, hogy segíteni nem lehet rajta, mert nem fogadja el. Jót csak azzal teszel, ha őszinte vagy és kiállsz önmagadért. Mert rövidesen azt fogod észrevenni, hogy megbetegszel az energiavámpír mellett.
Akár áldozatszerepben vagy, akár mártír mellett szenvedő, a következő megerősítések segíthetnek kilépni ebből a szerepből. Mondogasd őket naponta, miközben a tükörben a saját szemeidbe nézel:
-Most elengedem az életemből az önfeláldozást, és megengedem magamnak a valódi boldogságot.
-Nem vagyok rászorulva mások elismerésére, hiszen tudom, hogy értékes vagyok.
-Szeretem magam feltételek nélkül!
-Kifejezem a valódi érzéseimet, és nem várok értük viszonzást.
-Csupán azért adok, mert jó érzés adni.
-Elengedem a múlt fájdalmait, félelmeit. Elengedem az önbüntető hajlamomat.
-Méltó vagyok az egészségre, a gazdagságra, a szeretetre, a boldogságra.
-Szerethető ember vagyok. Hagyom, hogy önmagamért szeressenek.
-Én irányítom az életem, és tudom, hogy jó az, amit teszek. Nincs szükségem mások visszaigazolására.
-Értékes vagyok, vállalom önmagam. Én pont így vagyok jó.
Addig mondogasd, amíg úgy érzed, beépültek a szavak, és kiérdemelted önmagad szeretetét. Akkor már nem lesz szükséged visszaigazolásra ahhoz, hogy értékes ember vagy. Egyszerűen tudni fogod.
Részlet Guzsik-Mohácsi Viktória "Út a teljességhez - 60 napos karmaoldó program" 51. napjának gyakorlatából.
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése