Ha kitartó vagy, tiéd lehet, amire vágysz




Szia Viki, képzeld, költözöm Amerikába!!!! Annyira, de annyira boldog vagyok, mert mindig is ez volt az álmom, de nem gondoltam, hogy nekem ez sikerülhet, de hála az oldásoknak, mégis. Amikor decemberi oldáson mondta anyukád, hogy 2020 az a karrier éve is lesz, akkor megfogalmaztam magamban, hogy ez nálam is így kell hogy legyen! Karácsonykor pedig megérkezett a csoda, itthon volt a nagynéném a jóhírrel, kaphatnék munkát. Semmit se gondolkodtam rajta, már rendeztem is össze a dolgaimat és azóta egy olyan felszabadító, boldog érzés van rajtam, hogy azt elmondani se lehet. :o))) 
A nővérem kezdett el hozzátok járni még régen, és az ő változása kapcsán jelentkeztem én is, de nekem sokkal lassabban ment, én nagyon tele voltam blokkokkal. Már mindegy is a múlt, mert hatalmasat fejlődtem általatok, amit ezuton is köszönök. Talán végre én is megtaláltam az életfeladatom, meg ezzel együtt a bőséget is. A párom, akit szintén az oldásoknak köszönhetek, csak márciusban tud, de jön utánam. Már kétszer volt velem oldáson ő is. 
Más ember Lettem Viki, és ezt nektek is köszönhetem, KÖSZÖNÖM! Megtanultam kitartó lenni és nem feladni, amit akarok és erre tessék, HELLO LOS ANGELES, jövök!!!!!!! Puszi, Evelin





Megjegyzések