Sorsfeladat életről életre


 

Helló mindenkinek, Jocó vagyok, és évek óta járok a csoportba olvasni, tanulni, fejlődni. Jártam régen oldásokra is, sajnálom, hogy már nincs rá lehetőség. Az online oldások is tök jók, megvan az előnyük. Most nem is a sikereimről akarok írni, hanem történt velem egy különös dolog. Pár hete volt az az atlantiszos új meditáció, amibe egy öreg fickó, aki nem tudom ki volt azt mondta, hogy az atlantiszban egy nagy feladatot ott hagytam befejezetlenül. Erőteljes érzés volt ettől a mellkasomba, és azt állította az öreg, hogy egy forradalmi találmányon dolgoztam. De az akkori halálom váratlanul történt mielőtt befejeztem volna a munkát és az öreg most szólni jött és hogy segítsen megtalálni az életfeladatomat. Ezt azért furcsálltam, mert mióta oldom magam, azóta aránylag jól menő vállalkozást építettem fel, szeretem is amit csinálok. Nem tudtam ennek így van e valamilyen értelme de ezen kattogtam egész nap. Újra előszedtem a meditációt és újra az öreg jelent meg és akkor meg azt mondta, hogy a találmányom nagyon nagy hatást gyakorolt a világra és ezt most folytatnom kell. Szándékosan nem irok konkrétumokat, mert elég hihetetlenül hangzik. Még talán két nap se tellett el, amikor hivott a volt feleségem bátyja hogy a cégnél ahol dolgozik szükség lenne rám, és pont abban a témában, amiről az öreg beszélt. Ez két oldalról is sántitott, egyik az, hogy tudja, hogy jól vagyok anyagilag és nem keresek munkát, a másik meg az, hogy nem értek ehhez a dologhoz és miért én jutottam eszébe?? A logika azt mondta hogy azonnal mondjak nemet de ezt valami sugallatnak gondoltam és elmentem tárgyalni a dologról, végül szerződök velük. Fejlesztésről van szó, és azt kell csinálnom, amiről az öreg beszélt Atlantiszban. Soha életemben nem csináltam ilyet és soha nem beszéltem róla, úgyhogy nem ezért kerestek meg. Ha nincs az a meditáció, akkor eszembe sincs meghallgatni az ajánlatot. Most kis idő elmúltával talán beismerem hogy valami hiányzott az életemből és talán ez lesz az. Köszi, hogy megoszthattam és le fogom irni a teljes sztorimat ha itt az ideje. Köszönöm Viki, velem csodák történnek mióta hallgatlak. Üdv: Jocó



Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek


Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts


Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/


Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html


Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/


YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A


Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html

Megjegyzések