Minden nő egy birodalom királynőjeként születik. A birodalom a saját élete, a saját lelke, a saját teste. Megérkezik a koronájával, ami a rendíthetetlen önértékelése. A jogarával, ami a személyes ereje és a határai. És a trónjával, ami a belső békéjének és szuverenitásának a szent helye.
De a világ nem mindig szereti a királynőket.
A kislánynak azt suttogják, hogy a koronája túl hivalkodó, a ragyogása bántja mások szemét. Azt mondják, egy "jó kislány" szerény, nem hívja fel magára a figyelmet. És a királynő annak érdekében, hogy befogadják és szeressék, megfogja a koronáját, és beteszi egy dobozba a szekrény mélyére. Az önértékelését elcseréli a megfelelni vágyásra.
Aztán azt mondják neki, hogy a jogara túl hegyes, a hatalma túl félelmetes. Hogy egy "igazi nő" engedékeny, gondoskodó, és a döntéseket másokra bízza. És a királynő, hogy ne tűnjön erőszakosnak vagy férfiasnak, leteszi a jogart. A személyes erejét és a határait elcseréli a "könnyen kezelhetőség" illúziójára.
És a trónja, a belső csend és béke szent helye, üresen áll. A királynő túl elfoglalt, hogy a férje, a gyerekei, a főnöke, és a barátai igényeit kielégítse. Mindenki másnak a kertjét gondozza, miközben a sajátja kiszáradt. A szuverenitását elcseréli a nélkülözhetetlenség érzésére.
Így telnek az évek. A királynő szolgáló lett a saját birodalmában. A korona a szekrényben porosodik, a jogar a sarokban pókhálós, a trón hideg és üres. A nő pedig fáradt, kimerült és boldogtalan, de nem érti, miért.
Aztán egy nap, a csendes kimerültség mélyén, valami történik. A királynő véletlenül betéved a lelke rég elfelejtett tróntermébe. És meglátja. Meglátja a dobozba zárt koronát, a sarokba dobott jogart, és az üres trónt.
És abban a pillanatban megért mindent. Megérti, hogy nem lopták el a jogart és koronáját, hanem ő maga tette le. És megérti, hogy a trónjára sem ült senki más, ő maga hagyta el.
Odalép a szekrényhez, és kiveszi a koronát. Jó nehéz a sok évnyi hazugságtól. Ám ahogy a fejére helyezi, a gerince kiegyenesedik. Odalép a sarokba, és felveszi a jogart. A tenyerébe simul, mintha sosem engedte volna el. A határai újra kirajzolódnak körülötte. Aztán odalép a trónhoz, lefújja róla a port, és méltósággal, csendesen leül.
És abban a pillanatban a birodalom fellélegzik. A fény visszatér, a kert kivirágzik, a források újra folyni kezdenek. Mert egy birodalom csak akkor működik, ha a királynő a helyén van.
És te? Mikor mész be a saját, elfelejtett tróntermedbe?
Guzsik-Mohácsi Viktória (http://elozoeletek.blogspot.com)
Online meditációk és előadások: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Megvásárolható meditációk: https://www.patreon.com/utmutatoaleleknek/shop (Csak böngészőn keresztül használható, Applikáción keresztül nem)
Facebook oldalunk: https://www.facebook.com/utmutatoaleleknek1/?fref=ts
Facebook csoportunk: https://www.facebook.com/groups/1108624685917176/
Gyakori kérdések: http://elozoeletek.blogspot.com/p/gyakori-kerdesek.html
Kövess bennünket instagramon is: https://www.instagram.com/utmutatoaleleknek/
YouTube csatornánk: https://www.youtube.com/channel/UCoeNAsAktMxha-n9QYVit1A
Könyveimről információkat itt találsz: http://elozoeletek.blogspot.com/p/konyvinformaciok.html
Megjegyzések
Megjegyzés küldése