Telepatikus önvédelem





A telepatikus támadások típusai és forrásai


1. Közönséges telepatikus támadás

A telepatikus támadások e típusa olyan emberektől származik, akikkel bármikor találkozhatunk az utcán. A támadás általában nem szándékos és nem rosszindulatú. Lehet, hogy az illetőnek nehéz napja volt vagy komoly stresszhatás érte, és erre dühkitöréssel reagál. Ám már ez is egyfajta telepatikus támadás – noha annak enyhébbik válfaja.


2. Negatív program

A telepatikus támadások egy másik formáját „negatív programnak” nevezzük. A negatív program olyan negatív gondolat, amelyet egy másik személy ültetett belénk, és ezzel negatív magatartásmintát alakított ki bennünk. Ez történhetett szándékosan vagy önkéntelenül. Találkoztak már olyan emberekkel, akiknek felsőbbrendűségi komplexusuk volt? Ők azok, akik túl nagy véleménnyel vannak magukról. Rendszerint az a magatartásminta jellemzi őket, hogy lenézik az embereket. Szavaik, gesztusaik, de még a tekintetük is azt sugallja, hogy alacsonyabbrendűek vagyunk náluk, és valami nincs rendben velünk. Ha tudatosan vagy öntudatlanul a magunkevá tesszük a kibocsátott negatív gondolataikat, negatív magatartásminta alakul ki bennünk. Ennek hatására nem tudunk teljes hatékonysággal funkcionálni többé, képességeink a pszichológiai gátlások következtében nem bontakoznak ki, és a meglevő készségeink kisebb-nagyobb mértékben legátlódnak.
A negatív programok egy másik példája az, amikor valaki rasszista magatartást tanúsít. Viselkedésével azt érezteti, hogy egy alsóbbrendű fajhoz tartozunk, vagy csupán másodrendű állampolgárok vagyunk. Mit tegyünk ilyenkor? Egyszerűen utasítsuk el a felénk sugárzott rasszista gondolatot.
A családtagok között önkéntelenül kibocsátott negatív program hatására valaki könnyen a család fekete bárányává válhat. Ezért részben a család a felelős, mert negatív gondolataival bizonyos magatartásmintákra programozta az illetőt. Ha valakinek sikerül kiemelnie az illetőt a családjából (vagy negatív környezetéből), hatalmas pozitív változáson mehet keresztül.


3. Átok

Az átok a telepatikus támadás szándékos formája. Átlagember és képzett mágus egyaránt megátkozhat valakit.


4. Bábuk vagy képek használata

Bábuk vagy képek segítségével többnyire fekete mágusok intézhetnek valaki ellen telepatikus támadást. A mágus a bábura összpontosítja a figyelmét, és a művelethez igénybe veszi a megtámadni kívánt személy egy ruhadarabját. Ennek az áll a hátterében, hogy a ruhadarab összefügg az étertesttel. És mivel ami az étertestet befolyásolja, az befolyásolja a fizikai testet is, a fekete mágus az illető ruhadarabjával képes kárt okozni annak fizikai testén. A művelethez tartozik a tűk használata is, amikor a mágus a bábu bizonyos részeit tűvel szurkálja meg.


5. Mentális dominancia

A telepatikus támadás egy másik formája a mentális dominancia. Átlagember és fekete mágus egyaránt alkalmazhatja, amikor szándékosan uralkodik valakin nagy hatású gondoláinkkal. A mentális dominancia néha anyagi vagy szexuális célok elérésére irányul.


6. Telepatikus támadások fekete mágusoktól vagy varázslóktól

A telepatikus támadások egy másik forrása a fekete mágus vagy varázsló. A Fülöp-szigetek, Afrika. Dél-Amerika és más országok bizonyos részein még ma is találhatók fekete mágusok. A közönséges fekete mágus képes arra, hogy egy rossz cselekedet büntetéseként megbetegítsen valakit vagy fájdalmat okozzon neki. Egy nagy tudású, komoly képességekkel rendelkező fekete mágus sokkal veszélyesebb – szerencsére azonban nem valószínű, hogy találkozunk ilyen mágussal, mert ők hétköznapi halandókkal és jelentéktelen ügyekkel nem foglalkoznak.



Az aura lezárásának technikája

Az emberi aura a természetes telepatikus önvédelmi rendszer egyik fő tényezője. Akinek nagyon gyenge az aurája, könnyen befolyásolható, és bizonyos esetekben könnyen megszállják a negatív elementálok vagy energiaparaziták. Önmagunk megvédésének egyik legegyszerűbb módja az. ha az auránkat sűrűbbé, tömörebbé és kisebbé tesszük. Az ily módon megváltoztatott aurát nehezebb telepatikusan áttörni. Ez az aura lezárásának technikája, amely ráadásul azonnal megtanulható!
Az aura lezárása a telepatikus önvédelem tudat alatti formája. Észrevették már, hogy amikor valaki nem hisz el valamit, vagy nem akarja, hogy valaki hasson rá, önkéntelenül is keresztbe teszi a karját? És ha ül, a lábát? Ilyenkor tudat alatt „lezárja az auráját”. Ez jó módszer arra, hogy megvédjük magunkat az erőszakos házaló ügynököktől, és mindenkitől, aki telepatikusan olyan dologra akar kényszeríteni bennünket, amely akaratunk ellenére van. Az auránkat akkor is lezárhatjuk, amikor stresszes vagy telepatikusan szennyezett helyen vagyunk.Amikor a karunkat keresztbe tesszük, a felső aura „lezárul”. Ez azt jelenti, hogy az aura tömörebb és kisebb, illetve jóval sűrűbb lesz. Ennek eléréséhez még arra sincs szükség, hogy gondoljunk valamire, és az akaratunkra sincs szükség. Az aura lezárása ezzel az egyszerű művelettel magától történik. Most talán felmerül az olvasóban a kérdés: ez tényleg ilyen könnyű és egyszerű? A válasz: igen, pontosan ilyen könnyű és egyszerű!
Auránk teljes lezárásához tehát csak arra van szükségünk, hogy keresztbe tegyük a karunkat és a lábunkat. Ez nagyon hasznos akkor, ha például egy nagy rábeszélőképességű ügynök akar ránk sózni valamit, amire semmi szükségünk, és ami csak feleslegesen megterhelné a pénztárcánkat. Amikor a karunkat és a lábunkat abból a célból tesszük keresztbe, hogy az auránkat tömörebbé és sűrűbbé tegyük, „az aura lezárási technikájának teljesen zárt pozícióváltozatáról” beszélünk.


Áldás

Amikor valakit szeretettel és minden jóval megáldunk, elhárítjuk és átalakítjuk a felénk irányított negatív gondolatokat. Ennek hátterében a taszítás törvénye áll, amely kimondja, hogy az ellentétes tulajdonságok taszítják egymást. Jó megoldás, ha ilyenkor azt ismételgetjük magunkban: „béke”, „shanti”, „shalom” vagy „béke legyen veled”. A dühöngőt – tudatosan („elménk szándékával”) – áldjuk meg békével.



Az aura megerősítése testmozgással

Az erős aura természetes telepatikus védőpajzsként működik. A rendszeres testmozgással a test egészségesebbé válik. Ez automatikusan erősíti az aurát. A heti két alkalommal végzett félórás testmozgás már elegendő.



Az aura megerősítése meditációval

A meditációnak többféle módja van. Általánosságban elmondható róluk, hogy beválnak. Amikor valaki meditál, a spirituális energia nagyobb mértékben áramlik alá. Ezért a meditáció komolyan befolyásolja, erősíti az aurát.


Erősítő póz

Az aurát közvetlenül is megerősíthetjük, ha nyelvünket hozzáérintjük a szájpadlásunkhoz, és becsukjuk a tenyerünket vagy összefonjuk az ujjainkat.
Miért kell hozzáérinteni a nyelvünket a szájpadlásunkhoz? Azért, mert ezzel teljessé válik az elülső és hátulsó meridián
közötti energiaáramlás, amivel megnő a test általános pránaenergia-szintje. És miért kell becsukni a tenyerünket? Azért, mert ezzel a fölös prána energia, amely egyébként kifolyna a kézből, visszaáramlik a testbe. Ily módon megnő a test energiaszintje, és az aura még erősebb lesz.
Amikor egymásba csukjuk a tenyerünket, és a nyelvünket hozzáérintjük a szájpadlásunkhoz, az aura kitágul és erősebb lesz. Amikor széttesszük a kezünket, és a nyelvünket levesszük a szájpadlásunkról, az aura viszonylag gyengébb lesz. Az előbbit „erősítő póznak” nevezzük. Az erősítő póz felvételével azonnal megnő az energiaszintünk, ugyanakkor megmaradnak az energiáink.


Az aura megerősítése kristályokkal

A testen viselt kristályok aktiválják a csakrákat, és erősítik az aurát. Ily módon telepatikus önvédelmi célokra is alkalmasak. Mielőtt azonban használnánk őket, meg kell tisztítanunk, és fel kell töltenünk őket. A „kristályok” közé tartoznak az ékkövek, drágakövek és féldrágakövek.
A kristályok viselhetők medálként és gyűrűként. A tiszta kvarcból, cseh rubinból, ametisztből vagy zöld turmalinból készült hatágú kristály medálként viselhető. A hatágú kristály egyensúlyt teremt a felső és az alsó csakrák között. A medálként viselt kristályt lehetőleg a szív és a torok közölt hordjuk. A szíven nem szabad huzamos ideig viselni, mert károsan befolyásolhatja a fizikai szívet.
Ha gyűrűként viseljük, a kristályt a bal vagy a jobb kéz kis- vagy középső ujján célszerű hordanunk. A gránát, amelyet a jobb kezünkön érdemes viselnünk, az aura megerősítésére és telepatikus önvédelemre egyaránt használható. A cetrine is alkalmas telepatikus önvédelemre. Ugyancsak a jobb kézen viselendő. A zöld turmalin és a smaragd fertőtlenítő és tisztító hatása miatt gyógyítóknak, orvosoknak és pszichoterapeutáknak ajánlott. A bal kézen kell viselni. Az ametiszt, akárcsak a tiszta kristály, a jobb kézen viselendő. A gyémánt a telepatikus önvédelem különösen hatékony kristálya, amelyet a jobb kézen célszerű viselni. Nem szükséges vagyonokat költeni egy- vagy kétkarátos, jó minőségű gyémántra. Zárványos, enyhén sárgás gyémántok vagy épp egy gyűrű apró gyémántkövei is megteszik. Az egy karátot kitevő, több apró gyémánt sokkal olcsóbb, mint egy egy darabból álló gyémánt. Az olcsóbb gyémántok nagyjából ugyanazt a védelmet biztosítják.



Rossz álmok

Mit tehetünk, ha gyerekeink rosszat álmodnak? Fogjunk egy lavór sós vizet, egy tojást vagy egy darab kristályt, és üzemeljük be telepatikus porszívónkat. Utasítsuk arra, hogy szívja magába a felzaklató energiákat, amelyek megrontják gyermekeink álmát. Tegyük az ágyuk mellé. Nyugodt alvásukat az is elősegíti, ha magnóról vagy CD-ről az OM mantra szól halkan.



Hívatlan láthatatlan vendégek elijesztése

Hogyan vegyük el a kedvét hívatlan láthatatlan vendégeinknek attól, hogy egy adott helyre – például a házunkba – befészkeljék magukat?
Egyszerűen egy kaktusszal. Utasítsuk arra, hogy ijesszen el minden nemkívánatos vagy kellemetlen láthatatlan vendéget. Az is jó módszer, ha szantálfa füstölő mellett az OM mantra szól kazettáról vagy CD-ről. Azon a helyen, ahová érzésünk szerint láthatatlan látogatók fészkelik be magukat, gyújtsunk lila fényt. A lila fény energiaszintje túl magas ahhoz, hogy el tudják viselni, és ettől rosszul fogják érezni magukat. Mihály arkangyalt, Sivát vagy más istenséget vagy szentet is segítségül hívhatunk, hogy a földhöz kötött lényeket a fény birodalmába emelje.



Fekete mágusok hatásának megszüntetése az energiaszál elvágásával

A fekete mágusok olykor egy bábu vagy kép segítségével támadnak meg valakit. Ez ellen úgy lehet védekezni, hogy megszakítjuk a kapcsolatot a célszemély és a bábu vagy kép között. Hogyan lehet elvágni a kapcsolatot jelentő energiaszálat? Úgy, hogy vizualizálunk egy szálat, amely az áldozat és az adott tárgy között húzódik. Utána elképzelünk egy ollót vagy kést, és egyszerűen elvágjuk a telepatikus kapcsolatot jelentő szálat! A telepatikus támadást verjük vissza. Az bumeráng módjára vissza fog csapni a fekete mágusra, méghozzá többszörös erővel. 



Sós-kávés fürdő

Telepatikus támadások hatásának orvoslására speciális fürdőt is készíthetünk. Töltsünk meleg vizet a kádba. Tegyünk bele három kiló sót, és 250-500 gramm azonnal oldódó kávét. Üljünk a kádban 15-20 percig. Ezek után zuhanyozzunk le.
A sós-kávés fürdőnek mélyreható tisztító hatása van Az emberek sokkal könnyebbnek érzik magukat utána. A só lebontja a szennyezett, beteg és/vagy romboló energiákat, a kávé pedig kilöki azokat. Sajnos a kávé kis mértékben az egészséges prána energia egy részét is kilöki a testből, s ezért a fürdőzés után átmeneti fáradtságot tapasztalhatunk. Ezt az esetleges negatív hatást úgy közömbösíthetjük, hogy a fürdőzés előtt magas energiatartalmú táplálékkiegészítőket fogyasztunk (például gyümölcsleveket; por vagy tabletta formájában árpát, búzát és más zöldféléket; ginzenget; méhpempőt vagy nyers tojást). Naponta egy vagy két fürdőt kell venni, és ezt az elkövetkező napokban vagy hetekben is folytatni, amíg az állapot helyre nem áll.

Choa Kok Shui mester



Megjegyzések