2017. május 1., hétfő

Élet az igaz Szerelmemmel


Sziasztok! Engedjétek meg nekem, hogy név nélkül osszam meg veletek történetem. Magamról annyit, hogy 36 éves átlagos életvitelű nő vagyok, óvónőként dolgoztam. A problémám, ami miatt oldásra mentem, a párkapcsolati dolgaim. 13 és fél éve megismertem valakit, s azóta mással nem tudtam kialakítani semmiféle kapcsolatot. Nagyon vágytam már családra, egy párra, akitől érezhetem, hogy szeret. De 13 éve egy olyan férfire vágyakoztam, aki átnéz rajtam, mint egy ablaküvegen. Mert az, hogy 2 havonta beszélgettünk pár szót, nem nevezhető intenzív kapcsolatnak. Pár évvel ezelőtt megpróbáltam elmondani neki, mit érzek iránta, de szinte meg sem hallotta. Az évek alatt végignéztem több kapcsolatát, de láttam, hogy ő sem boldogul a lányokkal. Mindenféle cicababákat szedett össze, ami méginkább rombolta egyébként sem túl nagy önbizalmam. Szerelmesnek nem nevezném magam, de egyszerűen nem tudtam elfelejteni a férfit, s ha néha mássokkal is találkoztam, csak ő járt a fejemben. Pontot akartam tenni ennek a végére. Vagy történjen végre valami, vagy zárjam le. Sokat olvasgattam a sikertörténeteket, és arra gondoltam, maximum gazdagabb leszek egy tapasztalattal. 

Ahogy elkezdődött az oldás, több dolog rögtön előjött, pl hogy több átok és blokk is van rajtam, ami meggátolja, hogy megéljem a szerelmet, a házasságot, a szülést, mindenféle érzelem megélését. Aztán mondtam, hogy éppen ezért jöttem. Aggódtam miatta, hogy semmit nem látok majd, de ez nem így történt. Hirtelen hihetetlen nyugalom szállt meg, és elkezdtek peregni a képek. 

Először a középkorban találtam magam, és azt láttam, hogy egy fiatal lány vagyok, és egy idősebb férfi egy hatalmas vesszővel ütlegel. Egyetlen lánygyermeknek születtem abba a családba, mellettem 8 fiútestvér volt, és nagyon szigorú neveltetést kaptunk. Egy kolostori, egyházi iskolába jártam, ami végtelenül komor, egyhangú volt, és mindig szomorú voltam. Rengeteget kellett imádkozni és zsoltárokat tanulni. Később asztronómiával és zenével foglalkoztam és tanítottam a gyerekeknek. Itt jött elő az első párhuzam mostani életemmel. Imádtam velük foglalkozni. 12 éves korom óta szerelmes voltam egy lovagba, és próbáltam vele titokban találkozni, ezért bántalmaztak annyit. Ugyanaz a fiú volt, akire 13 éve vártam most ebben az életemben. S mivel nem lett köztünk semmi a körülmények miatt, egész életemben magányos voltam. Ezt az érzést hoztam magammal ebbe az életembe. 

Aztán hirtelen egy másik életbe kerültem, ahol szintén egy nagyon gazdag család lánygyermeke voltam, és volt az udvarban egy kis apródféle, aki az én kéréseimet leste, kívánságaimat teljesítette, ez volt a feladata. A leveleimet vitte el, elkísért, ha valahová mennem kellett. Nagyon nagy szerelem kerekedett belőle, majd mikor apám tudomást szerzett róla, elüldőzte az udvarból. Szintén ugyanaz a fiú volt. 

Érdekes, mert mindig vonzódtam ehhez a lovagi korhoz. 

Nagyon feldobódtam az oldások után és elkezdtem másképpen látni az életetem. S bár egy darabig semmi nem történt, mégis mintha valami megváltozott volna. Más volt a hangulatom, egyszerűen nem volt rajtam az egyedüllét érzése. Szorgalmasan oldottam a blokkjaim, volt bőven. Rendeznem kellett a kapcsolatomat anyuval, apuval, a testvéreimmel. Oldani kellett a kisebbségi érzést és a félelmeket. 

Pár hónap elteltével kaptam egy levelet a sráctól, mert nem tudta a telefonszámom. Azt írta, hogy az elmúlt egy hétben 3-szor álmodott velem, és azt érezte, ezt le kell írnia. Belemélyedtünk egy beszélgetésbe, azon a héten még meghívott vacsorázni, és azóta egy párt alkotunk.  Elmesélte, hogy mikor életében először meglátott, valami furcsát érzett, de egyszerűen nem tudja miért nem is haladt ez a dolog tovább.. Én meg azt gondoltam, hogy neki 20 éves cicababákra van szüksége, én pedig ettől elég távol állok. 

Az egyenes kommunikáció végtelenül fontos, hiszen mint a mi esetünkben is, évekre eltávolíthatja mellőlünk a másikat, ha nem vagyunk őszinték vagy nem tudunk megnyílni. Egyenesnek kell lenni. Mit veszíthetünk? Semmit! Mit nyerhetünk? Egy életre szóló társat!

Már tudom, hogy nem ez számít, hanem az, hogy az ember szándékai tiszták legyenek, és dolgozza fel a múlt emlékeit. Köszönöm a segítséget!




Aktuális oldások és tanfolyamok programja az alábbi linken megtekinthető: 


Vélemények:

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése