A spiritualitás és a racionalitás harca

Bejegyezte: –
Kedves Olvasó! 

Nagy örömömre szolgál, hogy a következő soraimat olvasod! Írásom a szélsőségekről szól, amely a túllogikázástól egészen a túllelkizésig terjed. Amiatt is gondoltam fontosnak ezt a témát, mivel manapság mindkét véglet egyre populárisabb a világon. 
A 21.század a spirituális gondolkodás újdonsült felébredéséről híres, amely mindennapjainkat körbeöleli és végigkíséri: jelentős segítséget nyújt mindazoknak, akik eltévedtek az életben és újra meg szeretnék találni az utukat. Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a spirituális arról az átszellemülésről és emelkedésről szól, amelyben embertársainkon(ha kérik) és magunkon(pl. megfejtjük lelki és szellemi problémáink eredetét) szeretetből segítünk: ezáltal a(z) Istenhez/Teremtőhöz közelebbi állapotot tudunk elérni. 
Ez a segédkezés akkor vált át az ésszerű gondolkodás elvesztésébe, mikor a valóságtól teljesen más világban élünk, tehát a természetfeletti érzékelés mellett nincs meg a racionális gondolkodás, amely segítene a logikus és az analóg(tapasztalatokra alapuló) gondolkodás egyensúlyát megteremteni. Ezáltal az állapot által olyan asszociációkba eshetünk, amely által nehezebben tudunk összefüggéseket látni és érzéseink – átszellemültség miatt – átvehetik az irányítást. 
Ez a folyamat mindenkinél különféle formában megjelenik(megszűnik a külvilág körülöttünk – pl. hihetetlen boldogok vagyunk/ mély letargiába esünk), ugyanakkor az időtartama és a minősége elengedhetetlen tényező, hiszen aki egy egész életen képes boldogan/szeretetteljesen élni és még a racionalitás mentén képes mozogni(napi teendőit elvégzi/folyamatosan megoldásokat talál/ újabb ötletei vannak), annak valóban egy sikeres és szenvedélyes életet garantálhatunk. Evvel szemben az, aki vagy csak az érzéseire, vagy csak a gondolataira alapozza az életét, mindig akadályokba ütközik: a teljesen racionális gondolkodásra alapozó emberek nehezebben képesek velős/szeretetre alapuló kapcsolatokat kialakítani, illetve a teljesen érzelmi gondolkodásra alapozó emberek nehezebben tudják elkülöníteni a valódi eseményeket az idealizált/átszellemült állapotban tapasztaltaktól. 
Ezáltal minden segítő tevékenységet végző felelőssége az, hogy mind önmagánál, mind a hozzá forduló embereknél ellenőrizze, hogy az előbbiekben leírt egyensúly megvalósul-e a döntésekben! 
Azok a teóriák, amelyek instabil asszociációkból(Ha Pistike megváltozna, minden rendben lenne. → Képes vagyok Pistikére úgy hatni, hogy jó irányba változzon? ) és az ezer éve bevált sablonokból(A társadalom által megszabott viselkedésmintát követni és teljesen azonosulni avval.) épülnek fel, mindig a valódi személyiségünk eltorzulásához vezetnek.
Megállapíthatjuk tehát, hogy a spiritualitás segít az érzéseink stabilizálásában és abban, hogy egymást szeretve/segítve tudjunk élni, valamint a tapasztalásaink/érzéseink/érzelmeink útján választ találjunk az önmagunkkal és a környezetünkkel kapcsolatos kérdésekben. Muszáj azonban kiemelnünk, hogy döntéseinket mind az előbbiekben leírtak, MIND(!) az ésszerű dolgokra alapozva hozzuk meg! 
Ekkor merülhet fel a kérdés bennünk: de ha mindegyik ugyanolyan erős és mindegyik másik irányba tendál, akkor melyiket válasszuk? 
Ekkor érdemes a szimpátiát és a céljainkat figyelembe venni, hogy döntésünkkel tényleg azt a társadalom számára is pozitív eredményt érjük-e el, valamint a várható változásban szimpatikus eredményekre számíthatunk-e? (Mennyiségben és minőségben megközelíti a változás a kitűzött célt?) 
Végszóként szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy gondolataimat és aspektusomat megoszthattam minden Olvasóval és Érdeklődővel: kívánom, hogy Mindenki ezeket az információkat saját maga részére és a környezete számára egyaránt fel tudja használni, hogy önmagával és az összes ismerőssel, baráttal, ellenséggel, munkatárssal és rokonnal szemben a szeretetre alapozva, reális döntéseket tudjon hozni! 

Áldással: Gyuricza Bence


Megjegyzések

Megjegyzés küldése